XII. ének
ARÁDA TANA

1.
Az Isváku-család holdja bölcs Arádát* kereste fel,
szépsége ragyogásával tisztelve meg az ásramát.

2.
"Üdv jöttödön!" – kiáltotta már távolról a remete,
meglátva a felé tartót, ki mihamar elébe ért.

3.
Érdeklődtek, amint illik, egymás egészsége felől,
azután szép tisztáson két fatönkön foglaltak helyet.

4.
Mikor leült a rádzsa-fi, így kezdte beszédét a bölcs,
a tisztelettől tágra nyílt szemét merőn szegezve rá:

5.
"Tudom, hogyan távoztál el az otthonodból, kedvesem,
eltépve szeretet láncát, mint kötelét vad elefánt.

6.
Dícsérendő világos főd, és nemes akaraterőd,
hogy hatalmadat eldobtad, mint mérget termő, vad növényt.

7.
Nem csoda, ha az erdőbe vonulnak agg uralkodók,
utódaikra hagyva rá a trónt, mint hervadt koszorút.

8.
De nagy csoda, hogy ily ifjan közénk jöttél el, mielőtt
hatalmad élvezted volna, melynek gyönyöre várt reád.

9.
A Végső Tan tanítását felfogni te képes leszel.
Ismert meg! Átvezet gyorsan a szenvedések tengerén.

10.
Bár idő kell, kiismerni a tanítványt, érdemes-e
tanítani, kitartásod ennek előre záloga.”

11.
A bölcs Aráda üdvözlő szavainak a nép ura
végtelenül megörvendett, és a mesternek így felelt:

12.
“Szenvedélyek legyőzője! Hogy ilyen kegyesen fogadsz,
céltól távol is úgy érzem, hogy már elértem célomat.

13.
Mint látni vágyó napfénynek, vezetőnek útra kelő,
mint vízre szálló csónaknak, örvendek látásodnak én.

14.
Most arra kérlek, hogy tárd fel – hahogy kimondanod szabad,
halál, betegség és vénség nyűgét leráznom hogy lehet.”

15.
Arádát szóra késztették az ifjú fennkölt szavai,
és tömören kifejtette tanításának lényegét:

16.
“Hallgasd meg, legjobb hallgatóm, tanaim végső tételét,
a lét keletkezését és örök körforgását tovább.

17.
A Természet s a Változó,* születés, vénség és halál,
amit Valóságnak mondunk, az így értendő, értsd meg ezt.

18.
A Természeten ezt értsed: az öt anyagi elemet,
az én-tudatot, értelmet, és a meg-nem-nyilvánulót.

19.
Az érzetek, érzékszervek, valamint a kéz és a láb,
hang, nemző és ürítő szerv, s gondolkozás – a Változó.

20.
Mindez így együtt a Mező;* és azt, ami ezt ismeri,
a Mező-ismerő névvel illetik a lélek-tudók.

21.
Kapila és tanítványa ismerte fel ezt egykoron,
ezért Teremtmények Ura néven őrzi a hagyomány.* /?/

22.
Ami születik és meghal, elsorvad, megbetegedik,
az itt a Megnyilvánuló; másik – meg-nem-nyilvánuló.

23.
Tudatlanság, tett és létszomj az újjászületés oka;
ki megreked e háromban, az igazsághoz nem jut el.

24.
Bizalmatlanság, én-tudat, keverés, zavar, tévedés,
helytelen út, ragaszkodás, lesüllyedés okozza ezt.

25.
A bizalmatlanság mindig a megfordítottját teszi:
nem úgy cselekszik, ahogy kell, nem azt gondolja, ami van.

26.
"Én mondom ezt, ezt én tudom, most én állok, most én megyek"
– így képzeli, így állítja önmagáról az én-tudat.

27.
Ami a kevert dolgokban nem látja a keveredést,
s mint göröngyöt, egynek véli, annak a neve keverés.

28.
"Gondolkozásom, értelmem, cselekvésem mind én vagyok,
ezek együttese vagyok" – így képzeli el a zavar.

29.
Különbséget a természet megnyilvánulásai közt,
megvilágosult s balga közt nem vesz észre a tévedés.

30.
Varázsigék, víz hintése és áldozati énekek –
ez helytelen úton járás, így látja a valódi bölcs.

31.
A balga szóval, tettet és eszével, érzéseivel
csügg érzékbenyomásain – ennek neve ragaszkodás.

32.
Ki így érti a szenvedést: ‘Ez engem ért!’ ‘Ez az enyém!’,
azt a következő létben lehúzza a lesüllyedés.

33.
A tudatlanság öt részből áll az igaz-tudók szerint:
sötétség, balgaság, nagyobb balgaság, s kétféle homály.

34.
A sötétség a renyheség; balgaság: születés, halál;
még nagyobb balgaság ennél: a vágyak, az élvezetek.

35.
Ezt azért nevezik nagyobb balgaságnak az ismerők,
mivel ez félrevezeti a fennköltebb lényeket is.

36.
Homály névvel a haragot illeti a helyes tudás,
és vak homálynak nevezik a csüggedt kétségbeesést.

37.
Ez az ötös tudatlanság a balgához hozzátapad,
így csöppen újabb és újabb születésbe a lét során.

38.
“Látó, halló, gondolkozó, tevő s teendő és vagyok”
– így képzeli magáról, és új szenvedésre születik.

39.
Születés-folyónak ezek az okok a forrásai;
hogyha az okok megszűnnek, következményük sincs tovább.

40.
Különböztessen meg négyet a helyesen gondolkozó:
megvilágosultat s balgát, megnyilvánulót és nem azt.

41.
Ha e négyet világosan látja a Mező-ismerő,
szabadul a lét sodrából, s el-nem -múló világba jut.

42.
Ezért élnek a Legfelső Brahmant* kutató, bölcs papok
közöttünk önmérsékletben, s fogadják a többi papot."

43.
A remete tanítását meghallgatta a rádzsa-fi,
aztán tovább érdeklődött a mód s a végső cél felől:

44.
"Hogyan, hol, s meddig kell élni ezt a szentséges életet?
És e Törvényben-járásnak a végső gyümölcse mi lesz?”

45.
Tanításuk megélése mikéntjét így fejtette ki
Aráda most más oldalról,* világosan és tömören:

46.
“Először házát elhagyva, koldus-gúnyába öltözik,
és örökös lemondásban éli tovább az életet.

47.
Elégedetten bármivel, amit innét-onnét kapott,
magányban él, egykedvűen, szent tanokon elmélkedik.

48.
Rájön: fő vész a szenvedély, a szenvtelenség boldogít,
s érzékeit megfékezve, lelki nyugalmát keresi.

49.
Megszabadul minden vágytól s minden gondtól hamarosan,
s elmélkedő elmélyülés* első fokára érkezik.

50.
Miközben az elmélyülés boldogságán elmélkedik,
az ismeretlen érzéstől könnyen megmámorosodik.

51.
Megcsalja balga lelkét a harag- s vágymentes nyugalom,
és ezzel megelégedve, csak a Brahman-égbe jut el.

52.
A másik meglátja, hogy az elmélkedés is megzavar,
s a nem-elmélkedés boldog elmélyülését éri el.

53.
De nem lát messzebb, és ebben az örömben már megreked;
a Fények Honába jut el, a Fény Istenei közé.

54.
Ám az, aki leválasztja magáról ezt az örömet,
a harmadik, öröm-mentes elmélyülést élvezheti.

55.
De aki távolabb nem tör, s e boldogságban elmerül,
csak Csupa-szépség Istenek boldogságában részesül.

56.
Akit ez nem elégít ki, s túllép rajta, jutalma lesz
boldogság s szenvedés nélkül a negyedik elmélyülés.

57.
Egyesek azt hiszik, hogy ez a megváltás, s megállnak itt,
mert itt nincs öröm és bánat, és az elme nem működik.

58.
Ennek jutalmát a tudók "dús gyümölcs" néven ismerik,
mert Dús-gyümölcsű Istenek magas honába juttat el.

59.
Ám a test nyomorát látva, a bölcs e révületből* is
tovább halad, s eléri a test-megsemmisítő tudást.

60.
Feladja az elmélyülést, s ennél is különb célra tör,
és minden formáról* lemond, úgy, mint a vágyakról a bölcs.

61.
Testének minden nyílását hatalmába veszi előbb,
majd a sűrű anyagban is a testetlen űrt éli át.*

62.
Űr-végtelenségű énjét összehúzza némely tudós,
s a végtelenségből nézve, még magasabb célhoz jut el. /?/

63.
Önmagát semmisíti meg más,* Legfőbb Lelket ismerő,
s mivel ezt vallja: "Nincs semmi", Semmit-vallóként ismerik.

64.
Majd, mint hajtás a sásfűből, mint kalitkából a madár,
kiszáll a lélek a testből; ere mondják: megszabadult.

65.
Ez ama Legfelső Brahman, tulajdonságok nélküli
örök. A valóság-tudók megváltásnak ezt nevezik.

66.
Nos, elmondtam a megváltást, s a hozzá vezető utat.
Ha értetted s elfogadod, indulj ezen az ösvenyen.

67.
Dzsaigísavja és Dzsanaka, s az aggastyán Parásara*
és sok más bölcs a megváltást ezen az úton érte el."

68.
E szókat ő megfontolta, azonban nem fogadta el,
és eddigi érveiben megerősödve, így beszélt:

69.
"Meghallgattam mélyen szántó és hasznos tanításodat,
de a lelket nem oltja ki, és így nem lehet végleges.

70.
Bár felszabadul a Lélek a Természet s a Változó
hatalmától, új születés csíráját hordja, mint a mag.

71.
Mert noha a megtisztult Én* eléri a szabadulást,
még megmarad az indíték,* hogy újból elveszítse azt.

72.
Föld, víz, megfelelő évszak híján nem sarjad ki a mag,
de kisarjad, ha fennállnak az indokló feltételek.

73.
A tett, tudatlanság és vágy lerázása megszabadít,
de amíg létezik az Én, végleg lerázni nem lehet.

74.
Ha eme hármat elhagyjuk, a magasabb célt érjük el,
de ahol Én van, ott megvan rejtetten ez a három is.

75.
Megváltásnak azért vélik, mert rejtve vannak a bajok,
az elme megszűnt működni, s az életkor hosszúra nyúlt.

76.
Ami pedig az én-tudat megszűntetését illeti:
míg Én létezik, addig nem szűnhetik meg az én-tudat.

77.
Míg az anyagtól* nem mentes, jellegektől* sem mentesül,
és amíg jellegekkel bír, nem váltódik meg az egyén.

78.
Mert jelleggel bírótól a jelleg el nem választható,
ahogy a láng és hő nélkül nem képzelhető el a tűz.

79.
A test előtt nincs testesült /?/,* jellegek előtt jelleges,
ezért a már megszabadult lélek újból megköttetik.

80.
Tudattal bír a testetlen lélek, avagy tudattalan:
ha igen, tudni is akar, és mindaddig nem szabadul.

81.
Ha tudattalan, akkor az ilyennek képzelt Én mit ér?
Tudattalanság Én nélkül is van: mint fal, vagy fahasáb.

82.
Minthogy még jellegekkel bír a fokozatos elhagyás,
a végső célt csak a teljes elhagyással érhetjük el.”

83.
Igy Aráda tanítása őt nem elégítette ki;
úgy találta, hogy ez még nem tökéletes, és ment tovább.

84.
Hogy többet halljon, Udraka* ásramáját kereste fel,
de mert ő is Énről beszélt, nézetét nem fogadta el.

85.
A tudatos-tudattalant* tévesnek látta Udraka,
s a Semmin túl keresett sem tudatost, sem tudattalant.

86.
Mivelhogy ingatag támasz e kettő, s ha tovább megyünk,
nincs tudatos-tudattalan, ezt elérni haladt tovább. /?/

87.
S mivel az elme itt megáll, s innét tovább nem mozdul el,
nem működve, itt többé nincs tudatos és tudattalan.

88.
De mert a létbe onnét is visszahoz újabb születés,
a Bódhiszattva még többre vágyott, otthagyta Udrakát.

89.
Az ásramából távozva, üdvöt keresve ment tovább,
s Gaja, a nagy királyi bölcs ásramáját kereste fel.

90.
Közelben, a Nairandzsaná folyó partján ütött tanyát
magány nagy fogadalmában és tántoríthatatlanul.

91.*
..................................................................................

92.
Meglátta s felkereste öt, megváltást vágyó szerzetes,
mint az érdemeket szerzőt keresi fel erő s vagyon.

93.
Az öt tanítvány meghajolt, köszöntve tisztelettudón,
mint a csapongó érzékek meghajolnak az ész előtt.

94.
"Halál és születés láncát ezzel szakítom el talán" –
gondolta, s szigorú bőjttel kezdett nagy önsanyargatást.

95.
Alig kibírható éhség sok válfaját vállalta fel,
s célra vágyva, hat éven át egyre gyötörte önmagát.

96.
Étkezés idején egy-egy szézámmagot vagy rizsszemet
fogyasztott el, hogy túljusson a parttalan lét tengerén.

97.
Miközben teste elsorvadt az önsanyargatás miatt,
ezáltal belső ereje egyre jobban gyarapodott.

98.
Dús fénye még soványan is a szem gyönyörűsége volt,
ahogy az őszi újhold-fény az éji lótusznak gyönyör.

99.
Kiszikkadt húsa és vére, testéből csak bőr s csont maradt,
de méltósága nem csorbult, áradt, akár az óceán.

100.
Látva, hogy hasztalan gyötri testét vad kínokkal a bölcs,
a Buddhaságra vágyódva, léttől félve töprenkedett:

101.
"Ilyen úton megnyugváshoz és megváltáshoz nem jutok;
az volt helyes, melyet egykor a dzsambu-fánál éltem át.

102.
De erre elgyengült testtel nem leszek képes" – vélte, és
döntött: először testét kell újból felerősíteni.

103.
"Aki éh-szomj gyötörten már gondolatának sem ura,
gondolattal elérendő gyümölcsöt hogy szakítana?

104.
A nyugalomhoz az kell, hogy az érzékek csituljanak;
ha azok kielégültek, a gondolat zavartalan.

105.
Zavartalan gondolkozás a révülethez elsegít;
révületben az elme a jóga-elmélyülésbe jut.

106.
Elmélyülés teremti meg az indítékokat, melyek
a legvégső, halhatatlan nyugalomba juttatnak el.

107.
Tehát táplálkozás nélkül a végcél el nem érhető”
– döntött, és elhatározta, hogy fenntartja az életét.

108.
Megfürdött, s a folyópartról nehezen felkapaszkodott.
A fák segítő kéz gyanánt nyújtották águkat felé.

109.
Ekkor arra vezérelték az istenek Nandabalát,
a pásztor-főnök leányát, szívét örömre gyújtva fel.

110.
Testén sötétkék köntös volt, karján fehér kagylófüzér,
mint a fehérlő tajtékok a sötét Jamuná folyón.

111.
Örömtől tágra nyílt szeme, szívét a hit töltötte el,
alázattal főt hajtott, és kérte, fogadjon el tejet.

112.
Elfogyasztotta, s így a lány születése gyümölcsbe ért.
Kielégült hat érzéke, s tudás útjára léphetett.

113.
Testében megerősödve, dicsőségében csillogón,
mint óceán, hatalmas volt, és tündökölt, akár a Hold.

114.
"Világba visszatért" – vélte, s távozott az öt szerzetes,
mint a megtisztult lélektől az öt elem eltávozik.

115.
Egy vadfügefa árnyában a gyep-borított földre ült,
a megváltásra elszántan, csak elszántsága ment vele.

116.
Döntő léptétől remegett-döndült a föld,
felrezzentette a nemes kígyókirályt,
Kálát, ki látva, hogy a perc elérkezett,
ujjongva hirdette a Nagy Felébredést:

117.
"Imé, morajlik a talaj lábad nyomán,
imé, sugárzik ragyogásod, mint a Nap.
Bizonnyal eljött az idő, hogy óhajod
beteljesüljön, leszakítsd gyümölcsödet.

118.
Imé, az égen röpülő madársereg
tisztelgő kört ír le fejed fölött, vitéz.
Imé, a légben lebegő szellő susog:
a Buddhaságot ma bizonnyal éred el."

119.
Így szólt a kígyók elefánt-erős ura.
Ő közben kért egy aratótól egy nyaláb
füvet, s a lombos fa tövében földre ült,
a megváltásra törekedve biztosan.

120.
Tekervényében ahogy a kígyó pihen,
keresztbe téve összefonta lábait:
“Míg el nem érem a kitűzött célomat,
ültömből innét a földről nem mozdulok!”

121.
A mennylakók öröme a mennyben égig ért,
madársereg szava a vadonban elcsitult,
az ág hegyén levelet a szél sem ingatott,
Magasztos úr amikor a szent ülésbe ült.

Így szól a Buddha élete című költeményben a tizenkettedik ének:
Aráda tana.