IV. ének
AZ ASSZONYOK CSÁBÍTÁSÁNAK MEGHIÚSULÁSA

1.
Mikor a város melletti kéjligetbe megérkezett
a királyfi, vígan várták a nők, mint vőlegényüket.

2.
Örömtől tágra nyílt szemmel sereglettek eléje mind,
s tisztelettel köszöntötte lótuszbimbóként zárt kezük.

3.
Szerelem-nyűgözött szívvel, rajongva vonták gyűrübe,
és rezdületlen rászegzett szemük alakját itta be.

4.
Gondolták: testbe öltözött a Szerelemisten maga,
s mint veleszületett ékszer, szépsége ékesíti fel.

5.
A nektár-sugarú Hold szállt bizonyára a földre le –
vélték mások, szelídségét s derűjét látva, mily csodás.

6.
Tátott szájjal csodálkoztak – magukba nyelni vágyva tán –,
s kábultan néztek egymásra, sóhaj emelte keblüket.

7.
Csak bámulták, de nem szóltak, és ránevetni egy se mert,
fenségétől s nyugalmától lenyűgözve állták körül.

8.
Udájin, a mahárádzsa főpapjának okos fia,
nézte, hogy tétlenül állnak, elragadtatás rabjaként,

9.
s rájuk szólt: “Ügyesek vagytok, gyönyörűség művészei,
szépek, a csábítás minden fortélyában járatosak,

10.
ékességére válnátok az égiek honának is,
táncotok gyönyörködtetné magát a Kincsek Istenét,

11.
ti szenvedélyre bírnátok zord remeték hideg szivét,
s a tündéreket otthagynák kedvetekért az istenek,

12.
ügyességetek csábjának, bájaitok csodáinak
asszonyok is rajongói lennének, nemhogy férfiak,

13.
művészek, bűvészek vagytok mesterségetekben, ti nők,
s nem értem, hogy viselkedtek most mind ilyen ügyetlenül.

14.
Szemlesütő szégyenkezés az ifjú arát illeti
az első ölelést várva, vagy pásztorlányt, nem titeket.

15.
Bár e férfi vitézsége, méltósága, hatalma nagy,
de meg kell vele mérkőzni: a nők hatalma még nagyobb.

16.
Hiszen egykor egy nagy szentet, akit még az ég is becsült,
Kásí szépe, egy örömlány, megtaposott, megrúgdosott.

17.
Bálamukhjá megnyargalta jámbor Manthálagautamát,
a szerzetest, és kedvéért máglyára hullákat cipelt.

18.
Az önsanyargatás hősét, az élemedett Gautamát
egy hitvány, alacsony kasztú asszonyszemély igézte meg.

19.
Risjasringát,* a nőket még nem látott remetefiút
Sántá ravasz fogásokkal szedte rá, szédítette meg.

20.
Visvámitra,* a szent látnok, az önmérséklet bajnoka,
tíz évig az őserdőben Ghritácsí tündér rabja lett.

21.
Kiforgattak magukból sok régi szent bölcset már a nők,
a virágzó korú ifjút könnyebben megigézitek.

22.
Ne tétovázzatok! Meg kell tenni, ami rajtatok áll,
hogy a királyi háztól a Szerencse ne forduljon el.

23.
Egyenlő rangút egykönnyen elcsábít bármely nőszemély –
igazi nő azt is, aki alatta vagy fölötte áll.”

24.
Udájin buzdításától feltüzelve, az asszonyok
saját magukon túltettek, hogy meghódítsák urukat.

25.
Ijedten hozzáláttak, hogy enyelgő pillantásokkal,
mosollyal, ringó léptekkel kellessék kellemeiket.

26.
A királyfi szelídsége és a király akarata,
s a bor s a szerelem gyorsan elűzte félénkségüket.

27.
Körülrajongták urukat, s ő úgy járta a ligetet,
mint nőstényelefántok közt a hím a hegyek erdeit.

28.
A szép parkban a szép nők közt a királyfi úgy tündökölt,
ahogy a tündérlányok közt a Nap fénylik az ég ivén.

29.
Duzzadó keble halmával érintette meg némelyik;
mámortól fűtve, testével a testéhez hozzásimult.

30.
Másik színlelte: megbotlott, s köréje fonva karjai
hajlós, karcsú folyondárját, erővel rátámaszkodott.

31.
Más bortól illatos szája rőt ívével hozzáhajolt,
s fülébe sejtelmes hangos súgta: "Hallgasd meg titkomat!"

32.
A másik illatos kézzel szorította meg két kezét,
s parancsoló hangon kérte: “Óh jőjj, imádkozz itt velem!"*

33.
Más ittasságot tettetve lecsúsztatta a fátyolát,
s szájában nyelve megcsillant, mint villám fénylik éjszaka.

34.
Csilingelő, aranydíszes övvel sétáltak fel s alá
mások, mutatva áttetsző leplek alatt a combjukat.

35.
Virágzó mangó ágába kapaszkodtak meg némelyek,
keblüket látni engedve, mint két aranybarna edényt.

36.
Másik lótusz-szemű szépség lótusz-tóból lótuszt hozott,
s lótusz-tündér gyanánt lépett lótusz-arcú királyfihoz.

37.
Édes dalt énekelt másik, hajlongva hozzá táncosan,
s "Magad csapod be" – sejttették kacéran pillantásai.

38.
Más nő szemöldök-ívét mint az íjat feszítette meg,
játékosan utánozva a férfias mozdulatot.

39.
Fülbevalóit ringatta a másik buja keblü nő,
és kacagva szólítgatta: "Fogjon meg felséged, ha tud!"

40.
Mások virágfüzérekkel kötözték meg a távozót,
szemrehányó szelíd szókat vetettek rá, mint zabolát.

41.
Egy mangó-hajtást lengetett egy másik nő mámorosan,
és kötözködve kérdezte: "Vajjon kié ez a virág?"

42.
A másik peckesen lépdelt, kihúzva magát férfimód,
s rászólt: “A nők legyőztek! Menj, te meg a földet győzd le most!”

43.
Másik félig lehúnyt szemmel egy kék lótuszt szagolgatott,
s mámor-fojtotta, halk hangon suttogta a királyfinak:

44.
"Uram, nézd itt e mangó-fa méz-illatú virágait!
Mint aranyos kalitkában búg ága közt a kókila.

45.
E tűzvörös asókát nézd, mely felkavar vágyó szivet;
mintha tűz lángja perzselné, zsongja körül a méheraj.

46.
Nézd, tilaka-fa törzsére e mangó-ág hogyan simul:
szantálpor-sárga testű nő fehér köntösü férfira.

47.
Rőt lakk-színű virág-terhe lehajtja a kuruvakát,
mintha a nők vörös körme előtt elszégyellné magát.

48.
Beburkolózik lombjába e fiatal asóka-fa,
karcsú karunk szépségével úgysem bírna versengeni.

49.
Nézd, úgy övezik e tavat a fehér szinduvára-fák,
mintha pihenő nő dobná maga mellé a fátyolát.

50.
A vízen úszó nőstényét követi csakraváka-hím,
mintha szolgája volna; lásd, a nők hatalma végtelen.

51.
Hallgasd a nászra vágyódó hím kakuk búgó énekét,
míg párja hangja visszahangzik, mint hogyha igent mondana.

52.
Magát bölcsnek hivő férfi ne gondokba merüljön el;
a tavasz-szülte vágyaknak engedjen, mint madár-sereg."

53.
Így próbálta a szerelem-tüzelte ifju nők hada
hízelkedő enyelgéssel a királyfit kísérteni.

54.
De a királyfi lelkéről lepergett minden csábítás.
"Meg kell halni" – csupán erre gondolt, s el sem mosolyodott.

55.
Miközben szótlan elnézte a nők mesterkedéseit,
rezzenetlen, szilárd szívvel, keserűen gondolkozott:

56.
"Az asszonyok nem fogják fel, hogy múlandó az ifjuság;
a vénség jön, s a szépséget elpusztítja nyomtalanul.

57.
Nem gondolnak rá: sújthatja betegség bármelyiküket,
s viháncolnak, miközben a világ kórokkal küzködik.

58.
Nem jut eszükbe, hogy végül a halál mindent elragad,
és játszanak, nevetgélnek önfeledten, gondatlanul.

59.
Aki rágondol, hogy sorsunk vénség, betegség és halál,
élhet, alhat vagy örvendhet egy percig is nyugodtan az?

60.
Aki maga egészséges, és nem téríti észre, hogy
a másik vén, beteg, meghalt – az rövidlátó, ostoba.

61.
Ha az egyik fa elveszti a lombját és gyümölcseit,
s kidől, kivágják – éppígy a többi nem törődik vele.”

62.
Udájin látta: gond gyötri, nem tud örülni semminek,
s barátság s életbölcsesség szavával rezzentette fel:

63.
"Barátként állni melletted küldött veled a föld ura,
s baráti vonzalom késztet, hogy kérő szóval intselek.

64.
Óvni káros cselekvéstől, üdvös tettre buzdítani,
a bajban nem pártolni el – a barát hármas tiszte ez.

65.
Ha barátságot ígértem, és most elnézném szótlanul,
hogy elfordulsz teendődtől – milyen barátság volna ez?

66.
Barátodként szólok hozzád: te szép, erős vagy, ifju vagy,
a nőktől így elfordulni nem illik hozzád semmiképp.

67.
A női csábnak engedni illendő színlelésből is,
mert így örömben lesz részünk, s ezt szégyen elmulasztani.

68.
A nők szívét figyelmesség s hízelgés megbilincseli,
kedveskedés szerelmet szül; rátartiak az asszonyok.

69.
Nos, bárha szíved elfordul, fényes arcú királyfiú,
szépséged azt parancsolja, hogy nyájasnak mutasd magad.

70.
Nyájasság nőknek orvosság; nyájasság legszebb ékszerük;
a szépség nyájasság nélkül: erdő, hol nincs a fán virág.

71.
Legalább puszta nyájasság gyönyörködtesse lelkedet;
öledbe hullt minden gyönyör – miért fordulnál tőlük el?

72.
A szerelem a legfőbb üdv – így vallotta ezt Indra is,
s a szent Gautama hitvesét, Ahalját* csábította el.

73.
Agasztja is magáévá tette egykor a Hold nejét,
és így járt Lópámudrával, így tartja ezt a hagyomány.

74.
Utathja feleségétől, Mamatától Brihaszpati,*
az önsanyargató nagy szent, Bharadvádzsát nemzette így.

75.
Brihaszpati nejétől meg – miközben éppen áldozott –
a Hold nemzett nemes sarjat, isteni tudású fiat.*

76.
Egykor a Jamuná partján a vízből született leányt
vad szenvedélyre gerjedve meghágta volt Parásara.*

77.
A bölcs Vaszistha megkívánt egy alacsony kasztbéli nőt,
Aksamálát, s e nő szülte Kapindzsaládát, gyermekét.

78.
Bár ifjúsága rég elszállt, Jajáti,* a királyi bölcs,
az égi kertben Visvácsí tündérlánnyal szeretkezett.

79.
Pándu* tudta: ha nőt érint, halált hoz rá az ölelés,
és mégis Mádrí szépsége legyőzte, s közösült vele.

80.
Karáladzsanaka egykor egy pap lányát ragadta el,
és ezért kasztját vesztette, de szerelmét nem adta fel.

81.
Látod, a régi, nagy bölcsek még alantas szerelmet is
gyakorta élveztek, nemhogy az illendő örömöket.

82.
Te fiatal vagy és szép vagy, erős vagy, mégis megveted
a gyönyörűséget, melynek joggal hódol egész világ.”

83.
A régi hagyományokból vett példákra hivatkozó,
bölcs szavakra viharfelhők komor, mély hangján válaszolt:

84.
"Reád vall ez a buzdítás, baráti szeretet jele,
de hidd el, rosszul ítélsz meg. Hallgass meg, elmondom, miért.

85.
A gyönyört el nem ítélem. Tudom, a világ ennek él.
De látom, minden múlandó, s ezért örülni nem tudok.

86.
Öregség, betegség, halál – ez a három ne volna csak,
az örömöket élvezni tudnám én is, mint bárki más.

87.
Ha a nőkben az ifjúság, szépség örökké tartana,
a bölcshöz akkor sem volna méltó, kéjben merülni el.

88.
És mivel az öregség majd elemészti szépségüket,
saját magát is megcsalja, aki bennük gyönyörködik.

89.
Nem több az állatnál, aki halál, kór, vénség rabjaként
halál, betegség és vénség foglyainak örülni tud.

90.
S bár mondtad, hogy nagy lelkek is voltak szerelem rabjai,
ez ne tévesszen meg, hiszen a pusztulás várt rájuk is.

91.
Mit ér a nagyság ott, ahol a pusztulás uralkodik?
Az élvezeteken csüggés, hívság hajhászása mit ér?

92.
S hogy színlelésből engedjünk a nőknek, mint tanácsolod?
Én a nyájasság kedvéért sem ismerem a színlelést.

93.
Az engedékenységet sem tűröm meg őszintétlenül;
hogyha nem lelked indít rá, az ölelés is átkozott.

94.
Aki a színlelésnek hisz, s ragaszkodik gyanútlanul –
e szenvedélyre gyúlt szívet megcsalni visszataszitó.

95.
S ha kölcsönösen megcsalják egymás a szenvedélyesek,
jobban teszi, ha rá sem néz férfi nőre, nő férfira.

96.
Igy engem, búban vergődőt, vénség s a halál áldozatát,
nemtelen szenvedélyekre nem illendő csábítanod.

97.
Erős a lelked, s a szived nagyon kemény,
hogy ingatag kéj özönén szilárdan áll,
s örülni tudsz, hol a veszély leselkedik,
s az élők népe a halál felé halad.

98.
Engem betegség, az öregség és halál
félelme rettent, leigáz a csüggedés,
nyugalmam eltűnt, örömet nem ismerek.
Egész mindenség a szememben lángban áll.

99.
Vasból van annak szive-lelke, úgy hiszem,
ki végveszélyt lát, s ezalatt örülni tud,
s bár tudja jól, hogy kikerülhetetlenül
halál vár rá is, keserűen nem zokog.”

100.
Igy fűzte egybe a királyfi érthetőn
vágyat, szerelmet elitélő, bölcs szavát,
míg a Lenyugvás Hegye túlsó oldalán
lassan legördült a Világító Korong.

101.
A nők látták, hogy koszorújuk, ékszerük,
kedveskedésük, megigéző énekük
mind hasztalan volt, s hazatértek csüggeteg.
Lehűlt szivükben a szerelmi szenvedély.

102.
A kéjligetből a csodás asszonysereg
estére kelve szomorúan távozott,
s lakába tért meg az uralkodó fia.
"Minden múlandó" – ez emészti szüntelen.

103.
Mikor hírét vette az atya, hogy a gond gyötri a fiát,
aludni nem bírt, úgy, ahogy az elefánt, hogyha sebesül.
Mi változtatná meg fia akaratát? Törte a fejét,
de nem látott semmit, ha neki örömet semmi se szerez.

Így szól a Buddha élete című költeményben a negyedik ének:
Az asszonyok csábításának meghiúsulása.