A buddhizmus filozófiai, illetve gyakorlat-alapú világnézet, amely bizonyos országokban vallási irányzatok kialakulását eredményezte. Az i. e. 6. században jött létre Indiában, s elsősorban azoknak a körében terjedt, akik a hinduizmus által szentesített kasztrendszer ellen tiltakoztak. A buddhizmus nagy mértékben Gautama Sziddhártha, közismertebb nevén a Buddha (páli/szanszkrit nyelven „a megvilágosodott”), tanításain alapszik, aki az indiai szubkontinens észak-keleti részén élt és tanított Buddha valamikor az i.e. 6. és a 4. század között élt. Megvilágosodott tanítóként ismerték, aki igyekezett megosztani másokkal saját tapasztalatait, hogy azok megszabaduljanak a szenvedéstől, elérjék a nirvána állapotát és kiléphessenek az újjászületés és szenvedés örökös körforgásából. A buddhizmusra hagyományosan úgy tekintenek, mint a felszabadulás útjára, melyet a valóság legvégső természetének megismerésén keresztül lehet elérni.

A buddhizmus két fő ága a Théravada („az idősebbek útja”) és Mahájána („a nagy jármű”). A buddhizmus legősibb fennmaradt ágát, a théraváda buddhizmust sokan követik Srí Lankán és Délkelet-Ázsiában. A mahájána ág Kelet-Ázsia szerte terjedt el, melyhez a zen buddhizmus, a nichiren buddhizmus, a tibeti buddhizmus, a shingon buddhizmus, a tendai buddhizmus és Shinnyo-en hagyományai tartoznak. Néhány osztályozás harmadik ágként tekint a Vajrayana buddhizmusra, míg mások szerint ez a mahájána egyik ága. Számos forrás szerint a buddhisták száma a világon 230 és 500 millió között van.^[1][2][3] Magyarországon a gyakorló buddhisták és a buddhizmussal szimpatizálók száma 5 és 10 ezer között van.^[4]

A buddhista iskolák olykor különböző módon tekintenek a felszabaduláshoz vezető útra, illetve a szent szövegekre és tanításokra.^[5] A buddhista gyakorlat alapja a három drágasában való menedékvételen alapszik: a Buddha, a Dharma/Dhamma (a tanítások) és a Szangha (a közösség).

A buddhizmust általában a történelmi buddhaként ismert Gótama Sziddhártától eredeztetik, aki i. e. 563–483 között élt, a harcosok kasztjába tartozó uralkodó család fiaként. Sziddhárta csodás körülmények között született Indiában, és egy uralkodó család fiatal hercegeként nevelkedett. Azonban megrázó élményt jelentett számára huszonkilenc éves kora körül az a felismerés, hogy a betegség, az öregség és a halál (vagyis a szenvedés) minden érző lény osztályrésze.

E felismerést követően elhagyta a családját, lemondott a gazdagságról, és a megvilágosodás keresése érdekében remetének állt. 35 évesen, egy éjszakai elmélkedése alatt döbbent rá arra, hogy a szenvedés (azaz a lét alapvetően nem kielégítő volta) a tudatlanságból (nem az intellektuális szegénység, hanem a szellemi vakság értelmében) fakad, a szenvedés oka a mohó vágy (vagy létszomj), mely a tudatlanságból fakad; a szenvedéstől való megszabadulás, ha megszüntetjük az okát; ennek módszere pedig a Nemes Nyolcrétű Ösvény. Az, aki legyőzte a tudatlanságot, képes megszabadulni a létszomjtól, így eléri a Nirvánát (a nirvána jelentése ellobbanás, a szenvedés gyökérokai lobbannak el). Hátralévő életét tanítással töltötte.

A Buddha nem isten, nem is egy isten földi megtestesülése, hanem ember, aki ki van téve a betegségeknek, megöregedésnek, s akinek az élete szintén halállal végződik. De megkülönbözteti a többi embertől, hogy minden szenvedélyt és elvakultságot legyőzött, azaz megvilágosodott, megvalósította a Nirvánát. A szent iratok szerint Gótama Sziddhártát több buddha előzte meg és fogja még követni.

Buddha tehát ember, aki legyőzött önmagában minden szenvedélyt, szellemi tökéletessége következtében hatalmas erők bontakozhattak ki benne, és erre a tudásra saját erejéből tett szert, nem más tanítómesterek, isteni kinyilatkozás, vagy szent iratok tanulmányozásának a segítségével. Buddha tanítása szerint ez az út azonban a buddhává válásig „mások véleménye, és saját elmélkedésünk révén” világosodik meg. Bár az útmutatásra szükség van, a szintézis hangsúlyos szerepet kap tanításaiban.